Storytime

Hajnali elmélkedések

A konyhaasztalnál ülök. Várom a futárt és közben lázasan pörög az agyam. Két mosást még el kell indítani, ebéd még maradt tegnapról a főzést ma megúsztam. Délután három csomagot kell az automatába tenni és a gyerek is megy ma fejlesztőre oda uzsonna kell. Közben a mosogatógép is megkezdi szokásos reggeli körét és meg sem áll addig míg a konyhapulton felsorakozott összes piszkos edény tiszta nem lesz. Persze Máté megint nem tudott oviba menni… köhögés, orrfolyás és, ami ilyenkor szokásos én is elkaptam úgyhogy egy fejfájás csillapító már le is csúszott még reggel és a kávé után egész tiszta fejjel álltam neki a napnak.

Régen ültem már leírni, viszont ez idő alatt rengeteg dolog történt. Máté megkapta az autizmus diagnózist és bekerült egy csodálatos óvodába, ahol nagyon jól érzi magát, már, amikor éppen nem taknyosan tölti itthon a napjait. Nem egyszerű, de ezt várható volt, hiszen új közösség, változékony időjárás és persze azért még a világjárvány szele is benne van a levegőben. Elindult a beszéd és gyakorlatilag napról napra egyre jobban fejlődik.

Én már egy éve vállalkozóként dolgozom a gyerekek mellett és mostanra már kezd beérni a szerelem projektem gyümölcse. Még mindig nem egyszerű összeegyeztetni a dolgokat gyerekek, háztartás, munka, férj…. Vannak kemény napok, hetek és szinte állandóan azt érzem, hogy valamit elfelejtettem. Egyik szemem sír a másik meg nevet hiszen elindult a „karrierem” egy jó irányban közben pedig sokszor érzem azt, hogy nem jut elég időm mindenre. Mostanában a gyerekek már egészen jól eljátszanak együtt a szobájukban, ami tök jó mert addig én a konyha asztalnál az ajtajukban tudom csinálni a dolgomat, mellette viszont van egyfajta szomorúság érzetem, hogy már nincsen rám állandóan szükségük. Tudom, tudom ez az élet rendje és ez teljesen rendben van, de na….

Amíg én nagyban dolgozom a konyhaasztalnál, addig a gyerekek felrobbantják a szobájukat és mint a legtöbb gyereknek az elpakolás nekik sem az erősségük. Egy ideig rájuk hagyom hadd legyen atomrobbanás viszont délután közösen állunk neki majd rendet tenni. Ilyenkor érzem csak mennyire nem lehetett kellemes anyunak folyton azért könyörögni, hogy tegyünk rendet a szobánkban. Lassan harminc éves fejjel el sem tudom képzelni, hogy bírtunk létezni olyan nagy rendetlenség közepén, viszont az akkori énem kiröhögött volna, ha azt mondtam volna, hogy egyszer zavarni fog a rendetlenség. Basszus ezek szerint öregszem? Vagy felnőttem? Neeeem a lényem egy része örökké gyerek szeretne maradni, és ez a gyerekeknek és a játékboltnak hála szerintem menni is fog. Csinálunk jó nagy kupit játszunk az összes játékkal, de azért a végén pakoljunk el… Meg kell találni az arany középutat. Jó ez tényleg felnőttesen hangzott.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük