Lifetime

Vásárlás boltban?

Nem igazán szoktam foglalkozni itt a blogon a vírussal és annak következményeivel, de most az elmúlt napokban észre vettem egy jelentős változást, ami elgondolkoztatott. Eljött a pillanat a 10 négyzetméteres szabály bevezetése után, hogy muszáj volt beugranom a Pepcoba.

Zárás előtt nem sokkal értünk oda és bevallom hatalmas sorban állásra számítottam, de poztívan csalódtam összesen ketten álltak előttem, így türelmesen tartva a távolságot kivártam a soromat. Két pici gyerekkel óhatatlan hamar kinőnek teljes ruhaméreteket, nem volt ez másként most sem. Lili belenőtt a következő ruhaméretbe, és mikor rendeztem a szekrényt kiderült, hogy lengébb darabokból elég nagy hiány van.

Megmondom őszintén elsőre nem akartam elmenni itthonról, így kerestem egy két használtruha webshoppot és a legtöbb szükséges darabot onnan szereztem be. Sajnos zokniból is hijján lettünk a megfelelő méretnek, és azt általában a Pepcoban szerezzük be. Ezt is megrendelhettem volna máshonnan online, viszont így negyed áron megúsztam, és ha már bent voltam vettem a Máténak is zoknit és rövidgatyás pizsamát megelőzvén ezzel egy esetleges következő látogatást.

Szóval visszatérve a bevezetőben említett jelenségre. Elég sok bolt előtt vezetett el az utunk a hétvégén és a Pepcot leszámítva sehol sem állt sor a boltok előtt. A pepcoban is azt tapasztaltam, hogy tényleg csak szükséges dolgokat vásárolnak az emberek. Javarészt a gyerekruhás állványok körül mozgolódtak az anyukák és keresték a gyerekeknek a jobb időre megfelelő darabokat.

Nincs indokolatlan lődörgés, nincs, szórakozásból nézelődés azt veszik, amit kell. Ettől függetlenül persze lehet, hogy online veszik meg a felesleges dolgokat, ezt nem tudhatom, de amerre mi jártunk nem voltak sorok. Kicsit olyan, mintha kihalt volna a vásárlási kedv, illetve kialakult egy újfajta vásárlási morál, ami szerintem az idő előrehaladtával beépül a mindennapjainkba.

Előtérbe helyezik az emberek az online vásárlást és saját tapasztalatból mondom olyat is megvesznek, online amiért előtte mindenképpen boltba mentek volna. Végül is, ha nem így lenne, akkor nem találtam volna rá a hentesre, aki gyönyörű húsárut villámgyorsan hozza házhoz és valószínűleg a két használtruha boltra sem bukkantam volna rá, hanem elmentem volna a hádába válogatni.

Igazából most azok vannak előtérben, akiknek pozitív az életszemléletük, hiszen ők meg tudják találni az apró pozitívumokat ebben a helyzetben, míg a pesszimisták elmerülnek a negatív változásokban és eszükbe sem jut megoldást találni egyes kérdésekre.

Ez már az életünk része. Megváltoztak a napi rutinfeladatok, a hó eleji bevásárlások, és valamelyest az emberi kapcsolatok is. Lesznek olyan dolgok, amik örök életünkre velünk maradnak még akkor is, amikor a vírusról már csak múlt időben beszélünk majd.

Alkalmazkodj és fedezd fel az újdonság varázsát. Szerintem érdemes kisebb webshopokat keresgélni és ezt nem csak azért írom, mert én is webáruház tulajdonos vagyok, hanem azért mert kifejezetten jól esett, amikor leadtam a rendelésemet egy kis használtruha webáruházban, hát még akkor, amikor kedves emailben meg is köszönték a rendelésemet. Ez egy apróság, ami feldobta a napomat.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük