Lifetime,  Storytime

Szavak nélkül

Máté három és fél éves elmúlt, és jelenleg még csak hangadásoknál, illetve néha-néha egy két értelmes szónál tartunk. Az állapotát tekintve talán ez az a dolog, amivel lelkileg a legnehezebb megbirkóznom. Sok ideig tartott rájönnöm, és megértenem a szavak nélküli kommunikációra.

Annó nem is egy iskolai képzésben tanultam kommunikációt, és igen megtanultam a kezdeti kommunikációt, az alapokat, és a non-verbálist is. Amikor ez a gyakorlatban jön szembe ráadásul a saját gyerekeddel, akkor azért ez nem úgy megy, mint a nagy könyvben. Most, hogy Lili szókincse egyre bővül, és napról napra új szavakat tanul talán még nehezebb feldolgozni, hogy Máté még mindig nem szólalt meg,

Megtanultunk kézjeleket, amikkel bizonyos dolgokat már szépen ki tud fejezni, és folyamatosan vezetjük be a kép kommunikációt is, amivel pedig a vágyait tudja szépen kifejezni. A jövő héten a képcserés kommunikációról fogok mesélni, így ebbe most nem megyek bele mélyebben.

Máté mindig is egy heves gyerek volt, ennél fogva az érzelmi kifejezései is nagyon hevesek. A szeretetét szorítással fejezi ki, de ilyenkor annyira szorít, mintha az élete múlna rajta. Ma már ha kérem akkor ad puszit, sőt néha magától is eszébe jut, illetve rengetegszer mászik be az ölembe,és nézi onnan a mesét. Szóval habár szavakkal nem tudja kimondani, hogy szeretlek, viszont érintésekkel, mozdulatokkal, tekintettel talán ennél még többet is el tud mondani.

Persze szegénykém ő is érzi, hogy azzal, ha nem beszél, akkor hátránya van a többiekkel szemben, és vannak szituációk, amikor iszonyú nagy szüksége lenne a beszédre. A non-verbális kommunikáció egy különleges dolog, de sok esetben az ő kis mozdulatait, mimikáit, érintéseit csak a szűk család érti meg. Ez egyfajta belsőséges kapcsolatot alakított ki köztünk, és ha mondhatok ilyet ezáltal még közelebb kerültünk egymáshoz.

Mindenki, aki jobban ismeri, Mátét bíztat, hogy látszik rajta mennyire meg akar szólalni. Sokszor annyira próbálná mondani, hogy belelilul szinte a feje, de mintha a folyamat az agya és a szája között valahol elakadna. Azért ha őszinte akarok lenni magammal, ha véletlenül úgy alakulna, hogy sosem fog megszólalni azt biztosan hosszú idő lenne feldolgoznom, főleg úgy, hogy egyelőre úgy néz ki a kicsinek be sem fog állni a szája.

Ettől függetlenül most, hogy két hete ismét intenzíven együtt vagyunk sikerült nagyon jól egymásra hangolódnunk. Én a saját heves természetemből, és vibráló kisugárzásomból igyekszem a lehető legtöbbet visszafogni, lelassulni, és figyelni minden apró mozdulatra, arckifejezésre, amivel Máté közölni szeretne valamit. Nem mondom, hogy minidig, minden alkalommal értem, hogy mit szeretne mondani, de mostanában nem igazán volt kommunikációs gondból adódó hiszti.

Következő lépésként egy kineziológus felkeresése van tervben, aki a két agyfélteke összehangolásban lenne segítségünkre. Az a baj, hogy annyi féle terápia létezik és ugye ahány gyerek annyi féle megoldás. A remény hal meg utoljára, és ami még tartja bennem a lelket, hogy rengeteg pozitív történetet olvasni.

Igyekszünk türelmesen várni. Úgy látszik az élet a türelmességünk emelésén dolgozik, mert azért nálunk senki nem az  türelmes fajta, ha pedig mégsem, akkor mi leszünk a non-verbális kommunikáció királyai.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük