Lifetime

Apró lépések

Sokáig gondolkodtam, hogy a héten miről is írjak nektek, aztán hátra néztem, és megláttam valami újdonságot, amit Máté eddig nem csinált. Tudjátok jól, hogy hosszú út van már mögöttünk, és előttünk is pont olyan hosszú van még, de az apró fejlődések adnak erőt a következő lépésekhez.

Bevallom, őszintén nem mindig viselem könnyen, hogy csak baba lépésekkel haladunk előre. Néha nagyon szeretném, ha a következő fejlődésünk elefánt lépés méretű lenne. Ilyenkor anyu szokott megnyugtatni, hogy legyek türelmes, és nézzem meg honnan hova jutottunk. Persze ez így igaz, de mint ahogy a türelem a Máténak is nagyon nehezen megy, pont annyira vagyok én is türelmetlen.

Mi történt, amitől megjött az ihlet ehhez a cikkhez? Tegnap ismét esedékessé vált a hajvágás. Én vágom neki itthon géppel, és ez fel szokott érni egy két órás intenzív edzéssel. Eddig kellettünk hozzá ketten, hogy lefogjuk a gyereket, és semmivel sem lehetett megnyugtatni. Üvöltött, rángatózott, tépte ki magát a kezünkből. Tegnap bár végig sírta az egészet, de hagyta, hogy vágjam neki. A füleinél kellett egyedül egy kis lefogást alkalmazni, de neki a füle mindig is „mumus” volt ilyen téren. Annyira büszke voltam, és titokban elmormoltam egy imát, a Dévényes arctornáért, hiszen mostanra kezdjük már látni a kezelés csodáját.

Most már szépen szól, ha pisilnie kell, húzza le a nadrágját,és keresi a bilit. Tökéletes? Még nem, hiszen ülhetne a wc-re,és a kaki is nyugodtan mehetne a bilibe. Haladás? De még mekkora, annó azt gondoltam a gyerek soha nem lesz szobatiszta, és nézzétek meg most már az ágytisztaság felé araszolunk szépen. Sajnos az oviban még nem hajlandó pisilni, ennek a kérdésnek a nyitjára még nem jöttünk rá.

Ha kérem puszit ad. Ölel olyan erősen, hogy majd belesajdulnak a csontjaim. Az érzelemnyilvánítás terén hatalmasat mentünk előre. Szépen a maga módján elmondja, hogy mit érez. A múltkor az IKEA parkolójában, amint megállt az autó sírva fakadt, és nem engedte kicsatolni magát. Ő így jelezte, hogy nem szeretne bejönni, és szépen várakozott az autóban az apjával, amíg én rohamtempóban megvettem, amit kell.

Már nem pörgeti az autók kerekét, sokkal inkább tologatja, parkoltatja és rendeltetésszerűen játszik velük. Nagyon szeret rajzolni. Most már nem csak egy krétával. Figyelmesen nézi a készülő alkotást, és meggondolja, melyik szín legyen a következő. Nem még nem rajzol kacsalábon forgó palotát, csupán firkálgat. Halkan megjegyzem az én rajztudásom 29 évesen körülbelül a pálcika ember szintjén megállt, szóval a Máté a firkával még nem is olyan rossz.

Érdeklődve lapozgatja a könyveket. Szinte scanneli a szemével az oldalakat. Régen egyáltalán nem érdekelték a mesekönyvek. Épít fa vonatpályát, lego duplo várat, és még hosszasan tudnám sorolni a mi értékes baba lépéseinket.

Egy külső szemlélő ebből annyit lát, hogy itt van egy három és fél éves gyerek, aki mennyi mindent nem tud, amit kellene. Azok, akik nem töltenek vele sok időt, azoknak a szeme elsiklik az apró változások fölött.

Nem még nem beszél, de már egyre többször fedezünk fel értelmes szavakat, és egyre többet halandzsázik. Ezen a téren még nagyon messze van az alagút vége, és talán ezt viselem a legrosszabbul, hiszen sosem tudom, mi jár a kisfiam fejébe, mire gondol, miket szeret. Ezekre csupán a jelekből, mutogatásokból tudok most még következtetni.

Nem mindig egyszerű számomra örülni az apró lépéseknek, de általában amikor a legmélyebb ponton vagyok mindig történik valami, ami kiránt a gödör aljáról, és újra megmutatja a fényt az alagút végén.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük