Lifetime

Mit főzzek szindróma

Alapvetően nincsen problémám a főzéssel. Recept alapján bármit el tudok készíteni, és bár nekem is vannak gyenge pontjaim azért nem főzök rosszul. Persze ha valamit nagyon elrontok azt azért én is be szoktam ismerni…. Számomra a legnagyobb problémát a „Mit főzzek szindróma” jelenti.

Nincs is annál rosszabb mikor hónap elején ülök és próbálom elkészíteni a bevásárló listát. Ilyenkor készítek egy tervezetet, hogy az adott hónapra körülbelül milyen ételek elkészítését tervezem. Még most a gyerekek nem igazán szólnak bele abba, mi az ebéd, ezáltal kívánságok sincsenek. Nagyrészt magam próbálom a menüt összerakni. Azért hónapról hónapra próbálok mindig belecsempészni egy egy új receptet is, amit szintén hossza neten való keresgélés előz meg.

Szegény nagymamám emlékszem ő is elég gyakran ült és gondolkozott mi az az étel, amit mindenki megeszik a családban, és úgy igazából mit is kéne főzni. Ő azért mindig úgy főzött, hogy mindenki megtalálta a megfelelő kaját. A mai világban már annyi féle konyha receptjei közül válogathatunk a neten, ami kitenne vagy 200 szakácskönyvet, és ilyenkor igaz a kevesebb néha több…

Nekem is megvannak a bevált kajáim, de azért egy kis ördög az agyamban folyamatosan bíztat arra, hogy keressek új recepteket. Meg persze ott van az is, hogy figyelembe veszem, ki mit ehet, ki mit szeret. Ezért szoktam általában tanácstalanul ülni, és azon gondolkozni mit is kéne főzni… A jól megszokott receptek népszerűek itthon, de azért van egy pont, amikor roppant módon túltöltődök édes-savanyúval vagy éppen a rizses hússal.

Aztán az is lehet, hogy én csinálom rosszul, vagy nem vagyok jó háziasszony. Lehet, hogy a kisujjamban kéne lennie 40-50 receptnek és az időjárásnak megfelelően előkapni valamit a köténykém mögül. Azért nyugtassatok meg, hogy más is szokott szenvedni a mit főzzek szindrómától, és nem én vagyok az egyetlen.

Amikor belekezdek a regenoros étkezésbe akkor megint nem mindegy miket főzök, és a regenorhoz nem is igazán találni túl sok receptet, Maximum ajánlások vannak összetevőkről, de konkrét receptet nem igazán egyszerű találni. Amikor pedig a párom kér kaját az általában olyan szokott lenni amitől én a másik irányba szaladnék, de azért ez nem szokott gyakran előfordulni.

Mit is kéne főzni a jövő héten?…..

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük