Baba-Mama,  Lifetime

Szüléstörténet 2.0

Szüléstörténet, csak sajátfelelősséggel kattints!

Nagyon sok helyen olvasni, hogy a második terhességnél már mindent tud a drága kismama és már nem érheti meglepetés. Kezdjük ott, hogy az első gyerekem császármetszéssel született toxémia miatt szóval nem igazán vajúdtam kb egy percet sem. Ez alkalommal másképpen sikerült a dolog…

Igazából egyetlen dolog volt, amit nem szerettem volna mégpedig az éjszaka kellős közepén elkezdeni vajúdni. Ennek köszönhetően természetesen a fájásaim éjfélkor kezdődtek el. Annyi mindent olvasni kismama társaktól a fájásokról, és az elviselhetetlen fájdalomról, hogy kb a világ kínjára készültem fel. Nem mondom, hogy nem voltak olyan görcsök amikor kezdtem csillagokat látni,de igazából elviselhető volt. Igyekeztem a filmekben látott légzéseket gyakorolni, és egy nyugilabdát nyomkodtam a nagyon durva fájdalom alatt.

Közben hajnali kettő fele édesanyám is csatlakozott hozzám, szóval egy kis beszélgetéssel sikerült még jobban elterelni a gondolataimat arról mi is történik pontosan éppen. Végülis hajnaliöt óra fele kezdett úgy tűnni, hogy rendszereződik a dolog szóval elindultunk a kórházba. Beérve az ügyeletes orvos vizsgált meg. Sajnálattal nyugtáztam, hogy az a bizonyos tágulás még messze nem tart sehol….

A vajúdóba kerültem, ahol szülésznők is vizsgáltak, és felraktak egy CTG gépre, amivel a baba szívét, és a méhtevékenységet figyelték. A fájásaim pedig hamar újra rendszertelenné váltak. Igazából nem sok fogalmam volt arról éppen mi is történik, sőt addigra már abban sem voltam biztos, hogy valóban megindult a szülés. Azt is elfelejtették közölni, hogy a férjem már bejöhet így ő szerencsétlen órákat töltött a folyosón, én pedig egyedül vergődtem odabent.

Katasztrofálisan lassan telt az idő, én folyamatosan a gépre voltam kötve, csak x időnként mehettek ki  wc-re mikor éppen jöttek ellenőrizni a baromira nem táguló méhszájamat. Szóval egy baromi hosszú örökkévalóság után a vérnyomásom elindult felfele, és elfogott a rettegés, hogy megismétlődik ugyanaz, mint az első alkalommal, de azért igyekeztem időt adni a gyereknek, és a testemnek is, hogy hátha teszi a dolgát. Kaptam vérnyomáscsökkentőt, amitől embertelen rosszul lettem. Addigra már tizenkét órája voltam ébren étlen, és inni is csak keveset ittam.

Végülis, amikor megkérdeztem, hogy meddig várunk, és mennyi esélye van annak, hogy császár legyen belőle kibökték, hogy mivel az első is császáros baba volt kérhetem, hogy most is műtéttel szülhessek. Ekkor már pánikszerű érzések keringtek bennem, és pillanatról pillanatra éltem újra az első alkalmat, amikor majdnem ottmaradtam a műtőasztalon a gyerekkel együtt, és a fáradtságtól már olyan gyenge voltam, hogy az ágyban felülni is csak segítséggel tudtam…

Tizenkét kőkemény óra után, emelkedett vérnyomással, nulla tágulással végül úgy döntöttem, hogy a második gyermekem is császármetszéssel fog a világra jönni. Az orvosom viszonylag hamar megérkezett és kb fél óra múlva már a műtőben kaptam az epidurális érzéstelenítést. A férjem beöltözött a műtősruhába és mikor már elő voltam készítve beülhetett a fejem mellé (erre az első alkalommal egy másik kórházban nem volt lehetőség), ami akkora erőt adott, hogy valami hihetetlen.

Aztán mikor kiemelték a kislányunkat és rögtön felsírt, akkor sírtam én is vele, mind az örömtől, megkönnyebbüléstől,és persze a fáradtságtól is. Azt kell, hogy mondjam még így is, hogy két császármetszésem volt, így sem volt köze egyiknek a másikhoz. Ezúttal egy a körülményekhez képest szép élménnyel gazdagodtam, és egy nagyon szépen gyógyuló vágással. A kiscsaládunk pedig egy aprócska 3120 grammos 51centiméteres királykisasszonnyal.

Így két terhesség, két műtét és két gyönyörű gyermek után köszönöm pont elég is volt, nem vágnék bele még egyszer.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük