Baba-Mama

Hogyan választottam babakocsit

A megfelelő babakocsi kiválasztása talán a második legfontosabb dolog a lurkó életében a kiságy után. Nem mindegy milyet választunk és itt elsőre kell a tökéleteset megtalákni mert manapság annyi pénzt kérnek el érte, mint egy jobb minőségű használtautóért. Mondjuk az tény, hogy bírják is addig mint egy jobb kocsi.

Amikor kocsit kerestünk a lurkónak nem ismertük a márkákat és megmondom őszintén nem is igazán érdekeltek. Egy kis lapra összeírtam, hogy milyen tulajdonságokat kell birtokoljon az álomjárgány. Nálunk az elsődleges szempont a váz súlya volt, hiszen egy lift nélküli ház második emeletére kellett gyerekestől felszállítanom a járgányt.

Mivel autóis van a családba és annyit megyünk mint a bolygóhollandi, ezért 3in1 babakocsirt szerettünk volna ha másért nem is de, praktikussága miatt. Aztán persze ott voltak a kerekek. Nem akartunk felfújhatós kereket, mert a defektes babakocsihoz mégsem hívhatok autómentőt…

Azt is figyelembe kellett venni, hogy az autó csomagtartójába is be lehessen pakolni a kereket. És az sem volt utolsó szempont, hogy a kocsi alsó részébe azért egy kisebb bevásárlást be lehessen pakolni. Végülis a szempontok alapján kinéztünk egy kellemes nyolcvanezres darabot. Azért elég sok “álmatlan” éjszakát okozott ez a CSAK nyolcvanezres babakocsi, hogy végül nem hagytam annyiban.

Mire nem jók az internetes baba-mama csoportok. Ott bizony sok kincset talál az ember, így én is ott kezdtem keresésbe. Nem hazudok egy idő után már álmomban is babakocsik kergettek de meglett az eredménye. Az egyik este megláttam egy hirdetést, és a benne szereplő babakocsi megszólított, és már láttam is hogyan tolom benne a fiamat, és persze az ára is barátibb volt. Így lett végül Lorelli Luna a babakocsink márkája, aminek a kerekein látszódik egy kis kopás, és azon kívül az ég világon semmi baja.

Tehát legyen meg a szempontsorunk, mérjük le hol fogjuk tartani, és ne féljünk használtat választani. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a következő gyerekem is egészen biztosan ezt a kocsit fogja használni.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük