Baba-Mama

Nagy bevásárlólista 2 – Fürdőszoba

Azt vettem észre, hogy a legtöbb dolog, ami felesleges olt a listáról az mind a fürdetéshez volt köthető, illetve fürdőszobai kellék. Persze ezek szintén csak az én véleményeim, illetve tapasztalataim, hiszen tudjuk ahány gyerek annyi féle szokás.

A fürdőszobai lista van tele talán a legtöbb felesleges dologgal. A baba körömvágó olló egy roppant haszontalan találmény. Ugyan a babát nem tudod vele megszúrni, de hogy a körmét sem tudod vele levágni az is fix. Mi vízhőmérőt sem szereztünk be. Erre tökéletesen alkalmas volt a kezem, mert ami neked meleg az a gyereknek is meleg, és ami neked pont jó, na annál keél egy árnyalattal hűvösebbet engedni. Ez nahyon hamar kialakul, és utána már csak az ukkad dugod bele és tudod, hogy jó.

Orrszívő

Orrszívóból is rengeteg féle létezik már, viszont a hatékonysággal vannak gondok. Mi ezt sem szereztünk be. Az én régi jó porszívóra csatlakoztatható üvegből készült változatot használjuk. A gyerel az első három-négy alkalmat viselte nehezen utána már nem volt gond. A kézi fajtánál nem lehet akkora szívóerőt képezni, és az elektromos variációnál is ugyanez lehet a örobléma. Nagyanyáink tudták mina tuti, porszívó orrszívó.

A babakád vásrláson akadtunk még fenn hiszen kis hellyel rendelkezünk. Végül egy sima műanyag kádat szereztünk be, amit a dohányzóasztalra tettünk. Nem érdemes kádálványtbeszerezni venni, hiszen amikor már a babád szépen ül akkor mehet a nagykádba. Illetve a férjem zseniális ötletének hála, mi a vasalódeszkát használjuk kádállványként. Egyébként később láttam egy szintén ötletes megoldást, bár az egy kicsit magasabb kategória: összecsukható babakád, ami a kis hellyel rendelkezőknek szintén tökéletes lehet.

Mi nem vettünk törölközőt a babának, csak kifogót. Három darab került a bevásárló kosárba, ami manapság többször bizonyul kevésnek. A babatörölköző a mi életünkből ki fog maradni. Amikor már annyi idős lesz egész egyszerűen a mi egyik törölközőnket fogja megkapni.

Szintén felesleges elrohannunk és babamérleget vásárolnunk. Ugye az elején mérni kell a súlyát minden szoptatásnál, hiszen innen lehet tudni, hogy mekkora mennyiségeket eszik, illetve mennyi tejed van. Ezt a szerkezetet azonban lehet igen jutányos áron bérelni is, és ez a legjobb döntés mert utána nem kell a lakásban kerülgetned, arról nem is beszélve, hogy körülbelül a második héten, amikor hajnali kettőkor kelsz fel a keservesen síró babádhoz, és ég mielőtt cicit adnál neki rá kell szenvedned a mérlegre, akkor fogod az egész ketyerét elkívánni nagyon melegebb éghajlatra…

A kenceficéket, popsitörlőt, pelenkát szépen az idő előrehaladtával fogod kitapasztalni, hogy a babádnak mi a legmegfelelőbb. Érdemes pelenka teszteket végezni. Betárazni kiscsomagokat többféle márkából, és hamar rájössz melyik nem megfelelő, illetve mi az, ami remekül bírja az ostromot.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük