Baba-Mama

A nagy bevásárlólista, avagy mit vettem a gyermekemnek

Amikor a pozitív terhességi teszt okozta öröm-sokkból magunkhoz térünk, eszünkbe jut, hogy mennyi mindent kell majd beszereznünk. Azért babonából a 12. hét után de én is letöltöttem jó pár listát, és megpróbáltam őket összefésülni.

Az elején leszögezném ezek a saját tapasztalataim, saját ötleteim. Nem vagyok szakember csupán egy első babás anyuka, aki próbálja kitapasztalni a gyereknevelés pillanatait.

Alap helyzetben kis hellyel gazdálkodhattam, így mindenből a helygazdaságos megoldást kerestem. Nem lehetett nagyméretű kiságy, pelenkázó szekrényt esély sem volt bárhová bezsúfolni, sőt még a babakocsit is összehajtott formában kell tárolnunk. Első körben mikor a rokonság megtudta, hogy jön a baba onnan kaptunk felajánlásokat, így lett egy kiságyunk ami felújítás után nagyon szép lett.

Szóval a lista tartalmaz azért olyan tippeket amit nem biztos hogy meg kell fogadni, sőt a bababoltok oldalait böngészve is rábukkansz olyan dolgokra amik szinte kiáltanak azért, hogy megvedd pedig feleslegesek.

Ilyen lehet például a szagmegtartós pelenka kuka, amibe a zsák egy kisebb vsgyonba kerül. Kérdem én minek? Mi egy sima kis kukát neveztünk ki erre a célra, amibe 300 forintért vesszül a kukászsákot, és egész egyszerűen naponra levisszük… Amikor pelenkát cserélsz óhatatlanul arcon csapnaknazok a bizonyos szagok, de még így sem lengi be a lakást, hogy normál kukában tartjuk a koszos pelust. Nem mondom, hogyha éppen a kuka mellé ülsz nem érezni,de pont ezért van olyan helyen ahová nem ülünk. Szóval a szagmegtartó pelenka kuka totál felesleges.

A gyerek ágyneműre szintén az ég világon semmi szükség, sőt mi a rácsvédőnek se vettük semmi hasznát. Namost egy újszülött baba, de még a lassan 8 hónapos fiam sem használ még párnát és paplant… Babáknak való kistakaróból ellenben van itthon minimum hat. Na ezt a hatot pont annyiért vetttük, mint a párnát, a paplant és a rácsvédőt. Nálunk a gyerek ideje korán kezdett mindent csinálni, így hamar rájött hogy tudja lenyomni a rácsvédőt, így azt mi egy jól szellőző nagyméretű pokróccal váltottuk fel.

A szoptatáshoz az elején nem éri meg semmit sem venni, mert lövésed sincsen róla, hogy mennyi tejed lesz. Ezeket a hazaérkezéd után apa bármikor meg tudja venni. Javaslat: te kinézed a bababoltban felírod apának pontosan és akkor nem lehet gond. Mi végül egy elektromos mellszívóra ruháztunk be, ami egy roppant hasznos dolog. Sajnos kevesebb mint két hónapig volt rá szükség, de időtálló, így a kettes számú babánál is jól jöhet majd.

A különböző melegítő eszközök is borzasztóan feleslegesek. Mi kaptunk cumisüveg melegítőt, sőt cumisüveg sterilizáló gépet is. Egyszer bekapcsoltam kipróbálás címszóval, majd vissza is adtuk.. Ezen a téren legyünk praktikusak. Forró víz egy nagy bögréba abba állítsuk a cumit, hamarabb jó hőmérséklete lett a tápszernek, mint amíg a melegítő használhatóra melegedett. A sterilizálást pedig egy lábossal, tűzhellyel és vízzel megoldod. Egyébként pedig forró víz az üvegekbe, és a cuclikra. Inkább egy jóféle vízforralót érdemes beszerezni, mint bármilyen melegítő berendezéseket.

Aztán persze te fogod kitapasztalni, hogy arról a bizonyos listáról mi az amit feltétlen meg kell venni, és mi az ami csak a naív tudatlan szülők lehúzására íródott. A fürdőszobai kellékek között például sok minden van ami feleslegesnek mondható, de ez eg következő cikk témája less majd.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük